Abádszalók, mint díszvendég Miskolc XXI. Utazási Kiállításán

 

A 2014. március 27-29. között XXI. alkalommal került megrendezésre a „Menjünk világgá…” Utazási Kiállítás Miskolcon, amely köztudottan Észak-Magyarország legnagyobb idegenforgalmi vására. Ahogy az eddigi években már megszokott, idén is két díszvendége volt a nagyszabású rendezvénynek, akiket az átlagosnál egy kicsit jobban megismerhettek az utazni vágyó családok és baráti társaságok.

A rendezvényen közel 100 kiállító jelent meg és a látogatószám is közel volt az előzetes becslések alapján ítélt 10 ezer főhöz. Kiállítók közül tiszteletét tette többek között a teljesség igénye nélkül a Magyar Turizmus Zrt. több régiót képviselve, Kisköre Városi Önkormányzata, Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület, Kunmánia Kisújszállás és a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft.

Pultrészlet

Pultrészlet

A külföldi meghívott díszvendég a magyar turisták által is gyakran látogatott Magas-Tátra volt Szlovákiából. Településünk, Abádszalók pedig, mint hazai díszvendég prezentálhatta a tömegeket vonzó Abádszalóki Nyár 2014 programsorozatát, természeti vonzerejét és a számos kikapcsolódási lehetőséget a kiállítási stand mellett.

A desztináció képviselői már több sajtótájékoztatón is részt vettek az eseményt megelőzően, többek között Miskolcon és Kassán. Ezeken a helyszíneken sikerrel keltették fel a média munkatársainak érdeklődését a Tisza-tó gyöngyszeme, Abádszalók iránt.

A miskolci Utazási Kiállítás három napig tartott, melyen kiváló lehetősége nyílt a turisztika szakembereinknek arra, hogy bemutassák településünket, régi-új turistákat csábítsanak Abádszalókra minden korosztályból és olyan szakmai kapcsolatokat építhessenek ki, melyek tovább szolgálják városunk népszerűsítését Magyarországon és határain túl egyaránt.

Abádszalók standja

Abádszalók standja

A kiállításon való megjelenést hosszú munka és szervezés előzte meg annak érdekében, hogy teljes értékű képet nyújthassunk az érdeklődőknek és minél több ember döntsön Abádszalók mellett idén nyáron is. Legfőbb célunk, hogy a már 32. éve nagy népszerűségnek örvendő programsorozatunkra felhívjuk az utazni vágyók figyelmét és ellátogassanak hozzánk, ahol egy extrém sportokkal fűszerezett, csodálatos ökoturisztikai paradicsomban tölthetik el nyaralásukat.

Miskolc városa a három napos esemény alatt nem csupán a bemutatkozni vágyó települések és régiók hosszú sorával várta a betérőket, hanem olyan programokkal is, mint Takács Nikolas koncertje, Abádszalóki nyár filmvetítése, gyermekfoglalkoztatás és ingyenes buszos városnézés Miskolcon. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mindegyik program nagy sikert aratott a kiállítás helyszínén, az ITC székházban (Nemzetközi Kereskedelmi Központ) és Miskolc belvárosában egyaránt.

Popradi néptáncosok a szakmai vacsorán

Popradi néptáncosok a szakmai vacsorán

Bízunk benne, hogy új turistákat köszönthetünk idén nyáron Abádszalókon és a régi vendégeink is minket választanak nyaralási úti célként, hiszen standunk és közreműködő kiállítóink nagy érdeklődésnek örvendtek a három napos esemény alatt, ahol sokan csodálták meg városunk által nyújtott komplex kikapcsolódási csomagokat.

A kiállításon képviseltette magát standunknál a Riviéra Vízisportszer és a Scream Adventure Team, akik a flyboardozásért és a víziejtőernyőzést biztosítják Abádszalókon.

Munka közben

Munka közben

 

Csapat egy része

Csapat egy része

 

http://abadszalok.hu

http://abadszalokinyar.hu

http://szalok.hu

http://www.rivieravizisport.hu/

https://www.facebook.com/rivieravizisport

http://the-flyboard.com/rolunk/

https://www.facebook.com/flyboardmagyarorszag

Reklámok